Gasztro blog mindenről ami finom, ami ízes, amit szeretek, amit elkészítek.
Alapanyagokról, fűszerekről, gasztro élményekről, kicsit egészségesebben, tudatosabban mint amúgy szokás.
Olyan Eszteresen. ;)

2014. március 17., hétfő

Túró szuflé

Végre végre 4 darab gyönyörű szuflé forma is beköltözött a konyhánkba. :)
Tegnap történt mindez, így ma fel is avattam őket, egy jó kis túrós süti elkészítésével. Még sosem csináltam ilyesmit, így féltem mi lesz belőle, de jól sikerült.

nőhetett volna nagyobbra is, de a lényegből ez nem vett el :)

Hozzávalók 2 főre két formába



  • 1 tojás sárgája
  • 1 tojás fehérjéje
  • 15 gramm barna cukor
  • 15 gramm barna cukor
  • 12 gramm vaj
  • 9 gramm étkezési keményítő
  • 150 gramm tehéntúró
  • fél darab citrom reszelt héja


Így készítsd



  1. a tojás fehérjéjét verd kemény habbá az egyik adag cukorral
  2. keverd össze egy tálban az olvasztott vajat, a másik adag cukrot, a citrom reszelt héját, a keményítőt, a tojás sárgáját és a túrót 
  3. majd a túrós keveréket keverd teljesen homogénné...és ha kész vagy, borítsd bele a kemény habbá vert tojásfehérjét, de csak kis adagokban, lassan, óvatosan
  4. ha kész vagy, töltsd a kivajazott szuflé formákba, és 180 fokon kb 25 percig süsd


Jóétvágyat!!!  ;-)



langyosan - forrón :)



2014. március 5., szerda

Céklás krumplipüré

Amikor megpillantottam a bio nagykerben tegnap a céklaőrleményt, tudtam hogy nagyon vicces dolgokat fogok alkotni belőle. :)
Ezért ma készítettem holnapra Életem Értelmének rózsaszín burgonyapürét, ami nem csak párunk megviccelésére való, de szerintem akkor is nagy hasznát vesszük, ha gyermekünk nem eszi meg a "sima" krumplipürét.


Hozzávalók - 2 kisebb adaghoz



  • fél kg krumpli
  • csipet fehér bors
  • frissen reszelt csipetnyi szerecsendió
  • csapott mokkáskanál céklapor, vagy kisebb fej cékla megfőzve, feldarabolva
  • tejföl, tej


Így készítsd



  1. sós vízben főzd meg a kockára vágott krumplit
  2. amennyiben kész, szűrd le, majd tedd bele a robotgép táljába, vagy egy tálba
  3. szórd rá a csipetnyi fehér borsot, a csipetnyi reszelt szerecsendiót, sót ha nem elég sós, és a céklaport, a tejfölt, és kevéske tejet is (amennyiben friss céklát használsz, főzd meg, majd turmixgépben pépesítsd tejföllel, tejjel, s majd ezt öntsd az összetört burgonyához)
  4. jól nyomkodd össze, vagy használd a robotgép duplakéses pengéjét, nekem attól lett ennyire homogén.....viszont kézzel is szépen el lehet dolgozni
  5. jóétvágyat!! ;-)





2014. március 4., kedd

Sárgaborsó főzelék - paradicsomosan

Imádom a főzelékeket, és úgy a zöldségeket onblock. :)
Mivel alig eszem tésztát és kenyeret, sportolni viszont sportolok, a salátától és a sajttól több szénhidrátra van szükségem, amit gyakran fedezek hüvelyesekből. Rettentően egészséges zöldségfélék, van bennük rendesen szénhidrát, de csakis a legjobb fajtából.
A sárgaborsó nagyon sok proteint és kevés zsírt tartalmaz, a vesebetegség elleni harcban is fontos szerepe lehet, és még a vérnyomást is csökkenti. Tele van B1 és B2 vitaminnal, biotinnal, folsavval, E vitaminnal. Kiváló a vas, foszfor, kálium és cink tartalma. Rostban nagyon gazdag, és azt már tudjuk hogy mennyire fontos a szervezetnek. ;) Ez az anyag segít abban hogy ne hirtelen emelkedjen meg a vércukorszintünk étkezés után, és hogy ne legyünk 1 óra múlva farkaséhesek. Aki szokott nassolni, az tudja miről beszélek....

Ha főzelék, akkor Feri a főzelékes az én nagy mesterem. :)
Ez a mostani nem 100%-ban az Ő műve, de a fő vonalat tőle csentem :) , és a végeredmény több mint isteni.


Hozzávalók



  • fél kg sárgaborsó, amit a készítés előtti éjszakára vízbe áztatsz
  • 1 fej vöröshagyma finomra aprítva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 löket olivaolaj
  • fél teáskanál koriander
  • 1,2 liter húsleves alaplé
  • 3 deciliter natur paradicsomlé
  • 1 tk só
  • frissen őrölt bors
  • aprított petrezselyemzöldje
  • kukoricaliszt
  • tejföl


Így készítsd



  1. a hagymát a felhevített olajon pirítsd meg üvegesre
  2. sózd meg finoman
  3. add hozzá a fokhagymát, picit pirítsd azt is
  4. utána add hozzá az éjszaka kissé megpuhult sárgaborsót, az őrölt koriandert, és pirítsd őket 1-2 percig még együtt
  5. öntsd fel az alaplével és a paradicsomlével, borsozd kicsit, majd adj hozzá aprított petrezselyemzöldjét is
  6. főzd puhára
  7. 2-3 evőkanál tejfölt tégy egy mélyebb tálkába, tégy rá 2 teáskanál kukoricalisztet, majd végy egy jó nagy szedőkanálnyi levet a sárgaborsóról és keverd a tejfölhöz, liszthez
  8. jó homogén állagúra keverd őket össze, majd nagyon lassan, óvatosan keverd a főzelékhez, és ezzel sűrítsd be
  9. kész Vagy, feltétként készíts amit szoktál ;-)

Gluténmentes egyszerű süti

Mostanában elkényeztet a párom, sok újdonságot kaptam a konyhába, amelyek megkönnyítik a dolgomat. :)
Pl egy gyönyörű új tűzhelyet, nagyon profi tefál wokot és tepsit, frissen tartó dobozkákat a Tupitól,és egy gyönyörű süteménytárolót, amelyet a mai napon fel is tudtam avatni. :)
Mióta gluténszegényen étkezem, nem csak a közérzetem jobb, de az alakom is. Hát, nem utolsó szempont ez sem. :)
Nem vagyok rá érzékeny, de gondoltam kipróbálom, mert éreztem hogy valami nem stimmel nálam. És voálá, úgy tűnik megtaláltam a kulcsot.
Ilyen problémák voltak a puffadás, emésztési problémák, fogyási nehézségek. Ha picit is érzékeny vagy a gluténre, az olyan mintha rossz oktánszámú benzint tankolnál a kocsidba. Elmegy vele az autó, de ki tudja meddig, és hogyan?!
Bioboltokban sok olyan lisztet találunk ami gluténmentes, azaz búzamentes. Nálunk itthon főképp hajdina és kölesliszt található, bár kísérleteztem már hüvelyesliszttel is, de annak nagyon tipikus volt az íze. :)
Az alap muffin tésztát használom ha valami gyors édességre vágyom, és ha igazán finomat szeretnék, teszek bele negyed kiló túrót is, a tojást szétválasztom és a fehérjéjét felverem, majd óvatosan forgatom bele a tésztába.
E lépéseket kihagyva sem lesz rossz az eredmény, ma egy ilyet csináltam.

Egy kis infó:

A glutén nevű fehérje a gabonafélék közül megtalálható a búzafélékben - például a búzában, tönkölybúzában -, a rozsban, az árpában. Mellettük azonban számos más élelmiszer is tartalmazza: így például a csokoládék többsége, a búzafehérjével feljavított májkrém és egyes húskészítmények.
Nem egyszerű tehát betartani az étrendet, ám érdemes kipróbálnod, ha régóta próbálsz sikertelenül megszabadulni fölös kilóidtól. A gabonatermékek hosszú éveken át történő fogyasztása következtében az emésztetlen tápanyagok a bélfalra rakódhatnak. Emiatt elégtelen lehet a tápanyag-felszívódás, vitaminhiány, elhízás és fáradság alakulhat ki. A diétának köszönhetően szervezeted megszabadulhat ezektől a lerakódott salakanyagoktól, anyagcseréd felgyorsulhat, így beindul a fogyás.


Hozzávalók



  • 1 bögre hajdinaliszt
  • 1 bögre kölesliszt
  • 1 púpozott evőkanál stevia por vagy fél bögre barna cukor (édes szájúaknak ez kevés lesz.....)
  • 1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 1 csapott mokkáskanál tiszta vanília eszencia
  • fél tábla csoki apróra törve
  • fél bögre olaj
  • fél bögre tejszín (zsírosabb fajta)
  • 1 natur joghurt


Így készítsd



  1. mindent keverj össze
  2. mehet a sütőbe, amit előmelegítettél 180 fokra. A sütőben 50 percet töltsön el, készíts tűpróbát!
  3. a tésztába tehetsz finomságokat, de vigyázz a száraz/nedves hozzávalók arányára. Ha pl teszel bele egy bögre zabpelyhet, akkor tegyél bele még egy dobozka joghurtot és még egy tojást, és még egy kis cukrot/stevia-t. 


Akit komolyabban érdekel a téma, itt olvashat róla: fogyas.info/gluten_glutenmentes-dieta_glutenmentes-taplalkozas