Gasztro blog mindenről ami finom, ami ízes, amit szeretek, amit elkészítek.
Alapanyagokról, fűszerekről, gasztro élményekről, kicsit egészségesebben, tudatosabban mint amúgy szokás.
Olyan Eszteresen. ;)

2015. szeptember 11., péntek

Gluténmentes zellerfelfújt - azoknak is akik a zeller ízét annyira nem szeretik

Felfújtakat sokáig nem csináltam. Riogattak vele hogy könnyű elrontani, hogy ha a sütés végén nem emelkedik meg akkor kuka az egész, és én régebben ódzkodtam az iylen feladatoktól.
Aztán egyszer csak elkezdtem készłteni a túrófelfújtat, ami egy nagyon finom lisztmentes édesség, és nálunk nagy sikernek örvend. Szerencsére egész jól megemelkedik :) de nem vágok eret azért mert nem nő még nagyobbra (pedig nőhetne).
2 hete pedig megvettem a Vegasztrománia című könyvet, amiben ott volt a zellerfelfújt.
A zeller nekem nagy kedvencem, sőt, én minden zöldséget imádok, így nem volt kérdés számomra hogy ő lesz az első fogás amit megcsinálok a könyvből.
Egy (vagyis inkább fél) személyes felfújt formám van otthon, de a kedves ex-szomszédasszonyomtól kaptam egy nagyon cuki kis 2 személyes fortmát, amit még nem avattam fel. Hát eljött az ő ideje is.
És ami fontos: a zeller jellegzetes ízét nem érezni a kész felfújtban, egyszerűen csak szimplán eszméletlenül finom úgy ahogy van. :)



Amire szükséged van


  • 150 gramm megtisztított zeller lereszelve
  • 2 tojás különválasztva
  • 50 gramm kéksajt elmorzsolva
  • 50 gramm kemény sajt lereszelve
  • csipet só, frissen őrölt bors
  • 1 púpozott evőkanál liszt (én rizsliszttel csináltam, łgy lesz gluténmentes)
  • 2 deci tej
  • 30 gramm vaj


Így csináld


  1. a 30 gramm vajat tedd oda egy magasfalú edényben olvadni
  2. tedd bele a lereszelt zellert és párold, süsd kb 3-4 percig
  3. szórd rá a lisztet, keverd jól el
  4. kezd el a sütőt melegíteni 200 fokra
  5. öntsd rá a tejet, és lassú tűzön kevergesd míg be nem sűrűsödik
  6. dobd bele a sajtokat, kicsit sózd  és borsozd
  7. amint besűrűsödik vedd le a tűzről és hagyd hogy kihűljön
  8. amint kihűl kavard bele a tojássárgákat
  9. a tojásfehérjéket verd kemény habbá, majd forgasd bele a hideg zelleres katyvaszba
  10. vajazd ki a szuflé formákat, majd önts bele a felfújtakat
  11. vízbe állítsd a formákat, kb úgy hogy félig fedje a formákat a víz, és így tedd a sütőbe
  12. kb 15 perc alatt süsd készre


Jóétvágyat!! ;-)

2015. szeptember 1., kedd

Mediterrán rizottó



A rizottóra kb 1 éve kaptunk rá nagyon. Már nem emlékszem hogy egy éttermi élmény vagy egy gasztro műsor után álltam neki legelőször elkészíteni, de be voltam tojva, mert előtte mindenhol azt olvastam hogy roppant mód bonyolult művelet a rizottó készítés.
Nem rémlik hogy a legelső olyan borzasztó rossz lett volna, de tény hogy azóta annyit csináltam, hogy nemcsak hogy a konyhai remekművemmé nőtte ki magát, de saját receptet is alkottam.
Az átlagos magyar konyháknak sajnos nem része ez az étel, sőt, sokan egyenesen a rizses hússal is összekeverik. Pedig a rizottó nem csak hogy más, de önmagában is fogyasztva megállja a helyét, egytálételként. Mi régebben főleg köretként ettünk húsételek mellé, de mióta kevés húst eszünk, már önmagában is felkerül a vacsorák menülapjára.
Nagyon sok fajtája létezik, egyszer láttam hogy egy szicíliai séf céklás vörösboros rizottót csinált.
A rizottónak több kulcsszereplője is van.
Saját tapasztalat az, hogy ha akár az egyiket is elhagyjuk, már nem nyújtja ugyanazt az ízélményt. Úgy értem azt az eredeti, minőségi ízélményt.

Tehát ezek a kulcsfigurák és a többiek


  • 200 gramm rizottó rizs (nem kell a legdrágábbat megvenni. Nekem régen Tesco saját márkás volt mindig, tökéletesen megfelelő.) -kulcsszereplő :-)
  • púpozott evőkanál vaj (nem, nem margarin, csakis vaj) -kulcsszereplő
  • kb 5-7 cl fehérbor (de ez teljesen ízlés kérdése. Viszont át lehet billenni a ló túloldalára, a sok bor nem tesz jót neki. Hogy milyen bort? Én a zamatos Furmintokat vagy Hárslevelűeket szeretem benne, de jöhet az Irsai Olivér is. ;) -kulcsszereplő
  • reszelt parmezán (vagy másmilyen fajta kemény, érlelt sajt, mennyisége ízlés kérdése, de ha be akarom lőni, akkor kb 2 púpozott evőkanálnyi) -kulcsszereplő
  • kb 400 ml húsleves alaplé (ez is lehet több ha mire elfogy és elfő az utolsó adag még puhábbra szeretnénk a rizst, és lehet vele csalni, őszintén megmondom én így szoktam: leveskockát feloldok forró vízben. Mentségemre legyen mondva hogy mindig bioboltban vásárolt bio és ízfokozó mentes változatot használok csak.) -kulcsszereplő
  • ízlés szerinti só -mint fűszer, kulcsszereplő
  • 2-2 karika padlizsán, cukkini felkockázva apróra
  • 2 nagyobb fej gomba felszeletelve (igazából bármi jó, de ha az íz és a minőség is számít, akkor fafül vagy galambgombát használjatok, vagy valami ezektől drágábbat, mert van ám ezektől sokkal de sokkal finomabb, zamatosabb is, csakhát az áruk......)
  • 1-2 szelet kaliforniai vagy kápia paprika apróra összevágva
  • 6-7 karika póréhagyma apróra felvágva
  • pár darab szárított paradicsom szelet felvágva
  • friss bazsalikom apróra felvágva (persze jó a szárított is)
  • petrezselyem apróra felvágva
  • kevés piros paprika őrlemény
  • pár tekerés frissen őrölt bors

Így készítsd


  1. egy nagy (wok szerű) edénybe tedd bele a vajat és olvaszd meg a tűzhelyen
  2. amint megolvadt, tedd bele a rizst
  3. picit pirítsd, nincs szabály meddig (kb üvegesedésig ...)
  4. töltsd bele a fehérbort
  5. amint a bor elpárolog, mehet bele SZEDŐKANALANKÉNT az alaplé. Amint az egyik szedőkanál alaplé elfőtt, jöhet a másik. Szépen apránként, kanalanként. A tökéletes rizottó titka ez, és a folytonos kevergetés, a folytonos felette állás. Ez ilyen melós étel. :) A keményítő így "kiolvad" a rizsszemekből, ezáltal lesz nagyon selymes és krémes a rizottónk.
  6. kicsit sózzuk meg, de ha sómentes alaplevet használunk, akkor jobban, sokkal jobban
  7. mindeközben az apróra vágott zöldségeket oliva olajon puhítsuk, grillezzük meg. Picit meg is sózhatjuk, borsozhatjuk. Amint megvannak, tegyük félre őket.
  8. a rizottót főzzük tovább, most már megkóstolhatjuk kell e bele még só, és tegyük bele a paprika őrleményt. Tőle lesz szép színe és pikáns íze.
  9. amikor már majdnem elfogy az alaplevünk, és a rizsünk kellően puha is, mehet bele a rizottónkba a zöldségmixünk
  10. kavarjuk őket össze jól, majd mehet bele a felaprított bazsalikom is.
  11. most már csak pár perc van hátra..... zárd el a gázt/villanyt, és keverd bele a rizottóba a reszelt parmezánt
  12. tálaláskor pedig szórj a tetejére friss petrezselymet :)


Jóétvágyat!!

Szeráj-féle joghurtos padlizsán

Akinek van kis érzéke a gasztronómiához, meg úgy egyáltalán jók az ízlelőbimbói, azoknak nem nagy kunszt leutánozni a Szerájban kapható nagy népszerűségnek örvendő joghurtos padlizsánt.
Na a többieknek szól ez a mai recept. :)
A lényeg hogy nem szabad túlspirázni. Van egy ismerősöm aki például mindenbe alaplevet tesz a maximális ízélmény kedvéért. Óriási hiba. Mindig mondom neki hogy mindennek egyen íze lesz, akkor is ha finom amiket főz. :)
Maradjunk autentikusak - valamennyire.....azaz annyira amennyire csak tudunk.


Hozzávalók



  • padlizsán felkockázva
  • két dundi fokhagymagerezd
  • jó adag só
  • pici frissen őrölt bors
  • nagy zsírtartalmú joghurt
  • egy csokor petrezselyem


Így készítsd


  1. a felkockázott padlizsánt sózd be és hagyd állni hogy levet eresszen
  2. a léből lecsöpögtetve bő olivaolajban süsd meg őket
  3. amíg sülnek, a joghurtot szedd ki egy tálba, fokhagymanyomóval nyomd bele a két fokhagymagerezdet, tégy bele kis frissen őrölt borsot
  4. vágj fel apróra egy jó nagy csokor petrezselymet, majd azt is tedd a joghurtba
  5. amint megsült a padlizsán, forgasd bele a joghurtba
  6. kóstolás előtt tedd be 30 percre a hűtőbe, majd vedd ki és úgy fűszerezd még ha igényli


Jóétvágyat!! ;)