Gasztro blog mindenről ami finom, ami ízes, amit szeretek, amit elkészítek.
Alapanyagokról, fűszerekről, gasztro élményekről, kicsit egészségesebben, tudatosabban mint amúgy szokás.
Olyan Eszteresen. ;)

2014. október 20., hétfő

A HÚSLEVES

A húsleves végigkísérte gyerekkorom vasárnapjait, és én ennek nem örültem. Nem szerettem, aminek okát ma már egyáltalán nem értem, és be kellett töltenem a 25-öt ahhoz, hogy tudjam szeretni. Hát ez van. :)

Ez még egyike egy korai próbálkozásomnak. :) Itt látszik hogy a leves zavaros kicsit, ami azért történt meg, mert miközben főtt, felkavartam. Egyik fő szabály, hogy miközben fő a húsleves, nem szabad kavargatni, amikor pedig elkészül, nagyon óvatosan kell leönteni a levét a húsról és a zöldségekről. Az ízélményből persze ez nem vesztett :) de szebb ha áttetsző. 


Ahhoz pedig hogy én magam is nekiálljak főzni, be kellett töltenem a  32-t. :)
2-3 hónapja főzöm itthonra a húsleveseket, kb heti egyszer, de van hogy csak kéthetente készül egy fazékkal. Mostanra ráéreztem már egy két trükkjére, na és a legkedvesebb szomszédasszonyom ötlete is besegített abba, hogy egy macera mentes finom húsleves kerüljön az asztalra.
Mi nem eszünk sertéshúst, és marhát sem, így a húsleves szárnyasból készül nálunk. Erre szintén hallottam több ötletet, ami idáig a legjobban bevált, az a pulyka és libahús, méghozzá odafigyelve arra hogy legyen zsíros része is a dolognak :) az én esetemben ez a pulykaszárny ami jó bőrös.
A recept kb egy 5 literes fazékban készülő leveshez elegendő, a víz mennyisége ettől kevesebb lesz.

A zöldségeket és a húst is mindig alaposan mosd meg.

Hozzávalók



  • 2 nagy krumpli
  • 3 közepes sárgarépa
  • 2 közepes fehérrépa
  • 1 karalábé
  • 1 zeller szárral
  • 1 csomag petrezselyem
  • 1 leveskocka
  • 1 fej vöröshagyma
  • pár gerezd fokhagyma
  • egész szem bors (egy csapott evőkanálnyi kb)
  • egy pulykaszárny
  • 2 libanyak


Így készítsd



  1. a húsokat mosd meg alaposan és tedd oda főni a legnagyobb lábasodba. A víz mennyisége annyira nem számít itt még.
  2. miközben 30 percet közepes lángon főzöd a húst, tisztítsd meg a zöldségeket
  3. a répákat hosszában vágd ketté (vagy 4 felé)
  4. a vöröshagymát ne hámozd meg, csak a legkülső héját szedd le, a két végét vágd le
  5. a zöldeket (zeller, petrezselyem) jó alaposan mosd meg és kötözd össze őket cérnával
  6. a fokhagymát szabadítsd meg a héjától
  7. a zellert és a karalábét hámozd meg és vágd ketté
  8. amint letelik a fél óra, vedd le a tűzről a húst, öntsd ki a levét. Mosd el a fazékot, és mosd le a húst is folyó víznél
  9. ezután tedd újra vissza főni a levest, de most már pakolj bele minden hozzávalót, beleértve az egy darab leveskockát is. Nem nagy mennyiség több liter vízhez, de épp elég bele ennyi. 
  10. miután bepakoltál mindent, sózd meg kicsit és tedd bele a borsot is
  11. figyeld mikor forr föl, és amint ez megtörtént, vedd le takarékra, tehát nagyon kis lángra, így főzd kb 2,5 órán keresztül. Épphogy csak bugyborékoljon a leves miközben fő.
  12. félidőben kóstold meg, kell e bele még só vagy bármilyen más fűszer
  13. az idő letelte előtt 15 perccel főzz tésztát a levesbe
  14. ha letelik az idő, szűrd le, szedd szét a húsokat és a zöldségeket 


Jóétvágyat! ;-)


2014. július 23., szerda

Sárgabarack lekvár - otthon, könnyedén, tartósítószerek nélkül! :)

Na azt én sem hittem hogy ezt tényleg könnyedén össze fogjuk hozni, de leendő anyósommal sikerült. ;-)
Volt egy alap receptünk, amit a legutóbbi ÉVA Konyha-ból csentem el, de azt persze át kellett variálnom mint mindent ha magunknak alkotok. Az átvariálás konkrétan azt jelenti hogy tökéletesítés történt, így most ezt a saját receptet írom ide, mert meg vagyok győződve róla hogy tényleg jobb.



Mi például nem szeretjük ha valami annyira édes, annyira cukros hogy megáll benne a kanál. Mi a gyümölcs ízét szeretnénk érezni, nem a cukorét. Sőt, magát a cukrot sem használjuk, hisz rettentő egészségtelen, de a lekvárt eritrittel/steviaval így első alkalommal, ilyen nagy mennyiségben nem mertem elkészíteni. Amennyiben viszont kevesebb (barna)cukrot szeretnénk bele tenni, úgy a héjától meg kell szabadítanunk a kis barackocskákat, hisz az ad egy extra savanyú ízt a lekvárnak....ami miatt az ember lánya a plusz cukrozás mellett dönthet esetleg. Ez plusz munka, de nagyon megéri. ;-)

Hozzávalók 


  • 11 kg sárgabarack
  • 1,7 kg barna nádcukor
  • sterilizált üvegek - átlagban 15 db 300ml-esre lesz szükség (de ez becslés)

Így készítsd


  1. legelőször sterilizáld az üvegeket: egy hatalmas hideg vízzel teli főzőedénybe helyezd bele őket, amennyi belefér :) és forrald fel a vizet
  2. tedd ugyanezt a kupakokkal is, majd szárítsd meg őket
  3. a barackokat válogasd ki, ami nagyon csúnya azt dobd el - kevés ilyen lesz reményeink szerint
  4. háromszor öblítsd le a barackokat egy nagy lavórban vagy egy gyerekkádban :) a lényeg hogy mindhárom vízben egy kicsit ázzanak, hogy minden kosz - látható és nem látható - lejöjjön róla
  5. tégy oda forrni vizet egy nagyobb lábasban, majd tizesével helyezz bele barackokat 1-2 percre hogy a forró víz hatására könnyen le tudd húzni a héját. A héj lehúzásának és a mag kiszedésének sorrendje felcserélhető. Ezt a munkafázist nagyon ajánlom, hisz ha rajta hagyod a héját, akkor maga a lekvár csúnya zöldes barnás színt kap elkészülte után, az íze pedig sokkal savanyúbb lesz ami miatt sokkal több cukrot kell beletenned, amit nem akarunk.
  6. a barackhúst már egy hatalmas főzőedénybe gyűjtsd, abba amelyikben meg fogod főzni
  7. amint végeztél a művelettel, az edényt tedd oda a főzőlapra
  8. amint felforrt, már állj oda fölé és kavargasd folyamatosan. Ne csak azért hogy ne égjen le, hanem hogy ne legyen esélye nagyokat köpködnie forrás közben :) fontos hogy kiszuperált ruhában pucolj, magozz, főzz, mert az én ruhámon jópár barackfolt keletkezett! ;-)
  9. az elején a lekvárunk nagyon vizes és darabos lesz. Addig kell főzni míg a rostok szétmállnak, és besűrűsödnek, míg egy eléggé homogén állagot nem kapsz. A lének eléggé el kell főnie. Ez kb 1 órát fog igénybe venni közepes lángon ekkora mennyiségű baracknál.
  10. amint elég sűrű, mehet bele a cukor. Én vettem egy kétklilós barna nádcukrot, abból kb 1,7 kg ment bele
  11. elkeverés után hirtelen őrületesen édesnek tűnt nekem a mi lekvárunk, meg is ijedtem :) de az eredeti recept több cukrot ír, így reménykedtem benne hogy összeérnek az ízek majd
  12. a cukor belekeverése után még kb fél órát rotyogtasd amikor is zárd el a tüzet alatta (mi lekapcsoltuk az áramot :) )
  13. a sterilizált üvegeket óvatosan állítsd bele (mi hármasával beleállítottuk) egy forró vízzel teli edénybe, hogy a külső és belső hőmérséklet ne legyen túl eltérő, és kezd el beléjük tölteni a lekvárt. Egy sem pattant el nekünk szerencsére.
  14. amikor megtelt az adott üvegcsapat, a tetőket gyorsan rájuk csavartuk, majd fejjel lefelé fordítottuk. Ez azért kell hogy a csírátlanítást segítsük, hiszen a lekvárunkban semmi de semmi adalékanyag nincs, se tartósítószer, se pektin, semmi. Így a technikára kell hagyatkoznunk, ami adott, és tényleg könnyen kivitelezhető.
  15. a fejjel lefelé fordítás nem kell hogy sokáig tartson, tényleg csak 3-4 percig. Így járjunk el az összes üveggel.
  16. miután ezzel kész vagyunk, helyezzük az üvegeket egy meleg helyre, valamelyik helységbe a házunkban, nagyon nagyon jól bebugyolálva. Pont úgy csináltuk ahogy régen is szokás volt. Párnák közé kerültek, rájuk paplanok, majd több réteg takaró, pléd került. Így kell dunsztolni kb 2-3 napig, amíg ki nem hűlnek teljesen. Ezután már végső helyükre, a kamrába, spájzba vagy a konyhaszekrényekbe kerülhetnek. ;-) 


Én nem bírtam magammal így egy kisebb üveget a konyhában hagytam kihűlni. Majd miután hidegebb lett, ettem belőle pár kanállal, és éreztem hogy igen, a túlzottnak érzett édes íz csitult, előjött már most a sárgabarack íze, kissé savanykásabb lett, és a lényeg hogy nagyon nagyon finom!!! :)

3 lében öblítsd le a gyümölcsöt, és mindegyik lében hagyd pár percig ázni

a használati tárgyakat készítsd oda előre magadnak

a barackmag nem csak finom, de kis mennyiségben nagyon egészséges is, érdemes megtörni őket és eltenni az apró csipegetésekre, és nem kidobni ;-)

a forraláskor állj ott végig mellette és kavargasd nehogy leégjen és ne köpködjön össze mindent a lekvár a tűzhely környékén

a sterilizált üvegeket egy tiszta rongyra tedd fejjel lefelé, hogy a töltésig ne kerülhessen bele semmilyen organizmus :)

a barna nádcukor édesítő ereje ugyanolyan mint a fehér cukoré, ha most készítesz először lekvárt és fontos az egészséged, mindenképpen ezt javaslom. Később kisebb mennyiségű gyümölccsel kísérletezz steviaval, eritrittel vagy nyírfacukorral ha még egészségesebb édesítésre vágysz

nagyon szorosan és frissen a forró lekvárra tekerd rá a kupakot, hisz ezzel is véded a baktériumoktól, ezzel is megnöveled az eltarthatóságát ;-)

miután rátekerted a kupakot, egyből fordítsd fejjel lefelé az üvegeket pár percre, ami szintén a csírátlanítás egyik fontos  lépése. Imádom hogy tartósítani így is lehet, nem csak káros szerekkel. ;-)

Az íze több lett mint finom. Amennyiben nagyon édes szájú a család, tedd bele a 2 kiló cukrot nyugodtan, de attól többet ne. Ma reggel megkóstolva érzem, elég édesre sikeredett így is.
JÓÉTVÁGYAT!!! ;-)

2014. július 16., szerda

Gluténmentes nokedli, rizslisztből

A mindennapi táplálkozásunkból kiűztem a glutént. Igazából nem vagyunk rá az orvosi nyelvben használatosan érzékenyek, de mióta így étkezünk, könnyebb a számunkra ideális testsúlyt megtartani, könnyebb a  gyomrunknak étkezés után, és könnyebb az emésztésünk.
A glutén a búzában, az árpában és a rostban található fehérje-komplex, melynek fogyasztása emésztési nehézségeket, lelassult anyagcserét és testsúly problémákat okozhat. Nálam mindhárom összejött.
Ezért van az hogy sokan már attól elkezdenek fogyni ha elhagyják a  glutént az étkezésükből. És ez is megtörtént az én esetemben.



Szóval megéri a munka, az a munka, amit azzal töltök hogy kikísérletezem melyik lisztes étel hogyan a legjobb gluténmentes lisztekkel.
A fehér lisztnek az a nagy előnye, hogy ízsemlegessége miatt nagyon nagyon finomak a belőle készült étkek. Vagyis ennyi az egyetlen előnye. A rizslisztben pedig az a jó, hogy ízre teljesen hasonlít rá.
Mivel rendszeresen sportolok, és szükségem van szénhidrátra, a hüvelyes zöldségeken kívül ez az egyetlen gabona amiből fedezni szoktam a szükséges mennyiséget. A glikémiás indexe magas, cukorbetegeknek és diétázóknak pedig nem ajánlják, a fehér lisztnek viszont nagyon jó alternatívája lehet, hisz ez utóbbit senkinek de senkinek nem ajánlják.

A receptet anyósomtól tanultam, nekünk paprikás csirkéhez és tojásosan a kedvenc. ;-)

Amire szükséged van 4 adag nokedlihez

  • 4 közepes tojás
  • csipet só
  • 1 deci víz
  • 33 deka rizsliszt


Így készítsd

  1. Keverj össze mindent. Fontos, hogy a tészta állagának keménynek kell lennie, így ha azt érzed nem eléggé kemény, tegyél még bele nyugodtan lisztet. Legutóbb nekem nagyobbak voltak a  tojások, így még 3-4 deka lisztet bele kellett tennem
  2. Amennyiben kész vagy ezzel, vizezd be a szaggatót
  3. Forrásban lévő vízbe szaggasd bele a nokedlit, és közepes lángon főzd pár percig
  4. Kóstolj meg egyet, ízlésednek megfelelő keménységűre főzd ;-)

2014. június 29., vasárnap

Természetes és egészséges vaníliás cukor



Sokan olvastuk már hogy a boltokban kapható vaníliás cukor mennyire egészségtelen.
Én már régen nem használom.
Most egy otthon könnyedén elkészíthető egészséges változat receptjét hoztam el, amihez bármikor nyúlhattok, de ha ilyen nincs vagy elfogyott és hirtelen kell, akkor azt ajánlom hogy a dr. oetker vaníliás cukrát válasszátok. Talán a boltiak közül az áll legközelebb az elfogadható kategóriához.
Nálunk a helyzet az hogy cukorpótlót használok, mivel nem eszünk fehér cukrot. A vaníliás részt pedig vaníliarúddal vagy szárított-porított vaníliával oldom meg. Mindig frissen összekeverve, de ez a mostani jó kis instant recept szimpatikusabb. :)

Hozzávalók



  • 5 decis befőttes üveg
  • 2 rúd vanília
  • 0,5 kg eritrit

Így csináld


  1. a vaníliarudat egy éles kés hegyével hasítsd végig, hogy szétnyíljanak, és vágd 2-3 darabra
  2. tedd az üvegbe, majd töltsd fel az eritrit-tel.
  3. az üveget zárd le, tedd konyhaszekrénybe
  4. 2-3 nap múlva már használhatod is, a vanília aromája átjárja az eritrit-et. ;-) Issssteni. :)
Infókat ITT olvashatsz az ERITRIT-ről, ha még nem tudtad volna mi is ez.
Bioboltokban kapható, 1 kg olyan 2200.- körül van, édesítési ereje kb 70%-a a fehércukorénak.

2014. május 30., péntek

Gyümölcsleves - főként meggyből

Még sosem csináltam gyümölcslevest, nem értem miért hiszen imádom a finom édes dolgokat, és hát ez a leves finom is és édes is. :)
A szomszéd nénitől így szezonban vásárolok gyümölcsöt, zöldséget, jó kis biopiac van a  kertjében :) , na és mostanában van szezonja a meggynek.
A tegnapi napon volt hogy utoljára vásárolhattam tőle, mert leérik a fa, és a madarak is szeretik dézsmálni.

Ez a szomszédasszony küldetett velem egy adag meggyet egy másik szomszédasszonynak, és amikor becsöngettem hozzá, mondta is hogy na ő most csinált gyümölcslevest egy korábbi adagból. Óóóóó mondom neki nekem is épp ez a tervem, fel is ugrok a netre egy jó kis receptért. Azt mondta nehogy megtegyem, menjek be hozzá, ad az övéből, közben pedig elmondja hogyan csináljam. :)
Jaj hát imádom, annyira aranyos ....így a leves kanalazása közben megosztotta velem a kis titkát....így ahogy lementem a saját lakásunkba, neki is estem. Nem volt nehéz. :)


Hozzávalók



  • fél kiló meggy
  • 1 banán
  • 1 alma
  • egy szelet narancs
  • egy szelet citrom
  • szegfűszeg
  • egy rúd fahéj
  • cukor (én stevia-t vagy barna cukrot használok)
  • pici só
  • negyed tasak vanília puding por
  • vanília eszencia (vagy aroma, vagy kikapart mag, vagy legvégső esetben vaníliás cukor - de akkor kevesebb cukor kell!!)
  • fél liter tej


Így csináld



  1. kb fél liter vízben egy csipetnyi sóval tedd oda főni az apróra kockázott hámozott almát, és banánt
  2. amikor már úgy ahogy puhák, turmixold le őket és mehet vissza a tűzre
  3. dobd bele a kimagozott meggyet és a fűszereket (fahéjrúd, szegfűszeg)
  4. várj míg felforr, majd mehetnek bele a citrusok, a cukor ízlés szerint
  5. közepes lángon hagyd kicsit rotyogni, közben készítsd el a pudingos felöntést :)
  6. turmixgépben szoktam, de shaker is jó, a többi eszközzel (tál+fakanál) én béna vagyok, de ahogy Neked jólesik :) keverd össze a negyed tasak pudingport, kevés cukrot és a fél liter tejet
  7. majd ezt öntsd bele a forrásban lévő levesbe
  8. nagyon kevés idő kell még, igazából egy rottyantás, közben persze kevergesd hogy a puding miatt a leves kicsit besűrűsödjön
  9. kóstold meg hogy hiányzik e belőle valami még, nekem pl hiányzott még egy kevés fahéj, ezért szórtam bele a darált verzióból
  10. vedd le a tűzhelyről, és tedd fedővel hűvös helyre, per pill pl mivel szinte ősz van odakint :) az erkélyre vagy az ajtó elé vagy az ablakpárkányra 
  11. az ízek másnapra érnek össze, ezért én tegnap nem is nagyon ettem belőle, ma viszont hmmmm  ;-)
  12. Jóétvágyat!!

2014. május 4., vasárnap

Hummusz - azaz csicseriborsó krém

Kevés húst eszem, és ezzel párhuzamosan viszont sok hüvelyes és gombafélét, ami azt vettem észre nagyon jót tesz nekem :) sőőőőőt, a variálhatóság tárháza olyan nagy, hogy nem győzöm próbálgatni a finomabbnál finomabb recepteket. :)
Egy régen vágyott de nemrég próbált receptem a hummusz, amiben a hozzávalók aránya teljesen ízlés kérdése, így én most olyat hoztam ami az én ízlésemnek felel meg.
De higgyétek el, nem okozok csalódást. ;)
A humusz nem más mint csicseriborsó, nem csak ilyen krémet, de bármilyen olyan más étket is lehet belőle készíteni, amit hüvelyesekből készítenél. Leveseket, főzelékeket.
A csicseriborsót bioboltban veszem.



Hozzávalók



  • 300 gramm csicseriborsó
  • 1 nagy fokhagymagerezd kinyomva
  • 1 púpozott mokkáskanál só
  • 3 evőkanál tahini - arab vagy bioboltban kapható, szezámmag krém
  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 1 citrom leve
  • frissen őrölt bors, színesbors
  • csipetnyi koriander


Így csináld



  1. 24 órára áztasd be a csicseriborsót, ezalatt az idő alatt 3szor cserélj alatta vizet
  2. másnap tedd oda főni, közepes lángon fedő alatt kb 45 percig, és szórd bele a sót is ;)
  3. ha kész, és van robotgéped, a duplakéses verzióval tudod pürésíteni. Ha nincs, akkor főzd tovább kicsit, és állj neki a krumplinyomóval.
  4. én a robotgépes verzióval csinálom: beleteszem a megfőtt borsót, és utána az összes többi hozzávalót is, ha kell még, akkor sót is. Ugyanez a helyzet a krumplinyomós verzióval is, mindennel együtt nyomkodd péppé a borsókat
  5. amikor kész, hagyd kicsit hűlni, majd tedd be a hűtőbe, és kb 1 óra múlva már fogyasztható is. Én legalábbis kicsit hidegen szeretem. ;-) Megjegyzem, melegen is isteni, újabban úgy is eszem, mindkettőt tessék kipróbálni. :)

2014. március 17., hétfő

Túró szuflé

Végre végre 4 darab gyönyörű szuflé forma is beköltözött a konyhánkba. :)
Tegnap történt mindez, így ma fel is avattam őket, egy jó kis túrós süti elkészítésével. Még sosem csináltam ilyesmit, így féltem mi lesz belőle, de jól sikerült.

nőhetett volna nagyobbra is, de a lényegből ez nem vett el :)

Hozzávalók 2 főre két formába



  • 1 tojás sárgája
  • 1 tojás fehérjéje
  • 15 gramm barna cukor
  • 15 gramm barna cukor
  • 12 gramm vaj
  • 9 gramm étkezési keményítő
  • 150 gramm tehéntúró
  • fél darab citrom reszelt héja


Így készítsd



  1. a tojás fehérjéjét verd kemény habbá az egyik adag cukorral
  2. keverd össze egy tálban az olvasztott vajat, a másik adag cukrot, a citrom reszelt héját, a keményítőt, a tojás sárgáját és a túrót 
  3. majd a túrós keveréket keverd teljesen homogénné...és ha kész vagy, borítsd bele a kemény habbá vert tojásfehérjét, de csak kis adagokban, lassan, óvatosan
  4. ha kész vagy, töltsd a kivajazott szuflé formákba, és 180 fokon kb 25 percig süsd


Jóétvágyat!!!  ;-)



langyosan - forrón :)



2014. március 5., szerda

Céklás krumplipüré

Amikor megpillantottam a bio nagykerben tegnap a céklaőrleményt, tudtam hogy nagyon vicces dolgokat fogok alkotni belőle. :)
Ezért ma készítettem holnapra Életem Értelmének rózsaszín burgonyapürét, ami nem csak párunk megviccelésére való, de szerintem akkor is nagy hasznát vesszük, ha gyermekünk nem eszi meg a "sima" krumplipürét.


Hozzávalók - 2 kisebb adaghoz



  • fél kg krumpli
  • csipet fehér bors
  • frissen reszelt csipetnyi szerecsendió
  • csapott mokkáskanál céklapor, vagy kisebb fej cékla megfőzve, feldarabolva
  • tejföl, tej


Így készítsd



  1. sós vízben főzd meg a kockára vágott krumplit
  2. amennyiben kész, szűrd le, majd tedd bele a robotgép táljába, vagy egy tálba
  3. szórd rá a csipetnyi fehér borsot, a csipetnyi reszelt szerecsendiót, sót ha nem elég sós, és a céklaport, a tejfölt, és kevéske tejet is (amennyiben friss céklát használsz, főzd meg, majd turmixgépben pépesítsd tejföllel, tejjel, s majd ezt öntsd az összetört burgonyához)
  4. jól nyomkodd össze, vagy használd a robotgép duplakéses pengéjét, nekem attól lett ennyire homogén.....viszont kézzel is szépen el lehet dolgozni
  5. jóétvágyat!! ;-)





2014. március 4., kedd

Sárgaborsó főzelék - paradicsomosan

Imádom a főzelékeket, és úgy a zöldségeket onblock. :)
Mivel alig eszem tésztát és kenyeret, sportolni viszont sportolok, a salátától és a sajttól több szénhidrátra van szükségem, amit gyakran fedezek hüvelyesekből. Rettentően egészséges zöldségfélék, van bennük rendesen szénhidrát, de csakis a legjobb fajtából.
A sárgaborsó nagyon sok proteint és kevés zsírt tartalmaz, a vesebetegség elleni harcban is fontos szerepe lehet, és még a vérnyomást is csökkenti. Tele van B1 és B2 vitaminnal, biotinnal, folsavval, E vitaminnal. Kiváló a vas, foszfor, kálium és cink tartalma. Rostban nagyon gazdag, és azt már tudjuk hogy mennyire fontos a szervezetnek. ;) Ez az anyag segít abban hogy ne hirtelen emelkedjen meg a vércukorszintünk étkezés után, és hogy ne legyünk 1 óra múlva farkaséhesek. Aki szokott nassolni, az tudja miről beszélek....

Ha főzelék, akkor Feri a főzelékes az én nagy mesterem. :)
Ez a mostani nem 100%-ban az Ő műve, de a fő vonalat tőle csentem :) , és a végeredmény több mint isteni.


Hozzávalók



  • fél kg sárgaborsó, amit a készítés előtti éjszakára vízbe áztatsz
  • 1 fej vöröshagyma finomra aprítva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 löket olivaolaj
  • fél teáskanál koriander
  • 1,2 liter húsleves alaplé
  • 3 deciliter natur paradicsomlé
  • 1 tk só
  • frissen őrölt bors
  • aprított petrezselyemzöldje
  • kukoricaliszt
  • tejföl


Így készítsd



  1. a hagymát a felhevített olajon pirítsd meg üvegesre
  2. sózd meg finoman
  3. add hozzá a fokhagymát, picit pirítsd azt is
  4. utána add hozzá az éjszaka kissé megpuhult sárgaborsót, az őrölt koriandert, és pirítsd őket 1-2 percig még együtt
  5. öntsd fel az alaplével és a paradicsomlével, borsozd kicsit, majd adj hozzá aprított petrezselyemzöldjét is
  6. főzd puhára
  7. 2-3 evőkanál tejfölt tégy egy mélyebb tálkába, tégy rá 2 teáskanál kukoricalisztet, majd végy egy jó nagy szedőkanálnyi levet a sárgaborsóról és keverd a tejfölhöz, liszthez
  8. jó homogén állagúra keverd őket össze, majd nagyon lassan, óvatosan keverd a főzelékhez, és ezzel sűrítsd be
  9. kész Vagy, feltétként készíts amit szoktál ;-)

Gluténmentes egyszerű süti

Mostanában elkényeztet a párom, sok újdonságot kaptam a konyhába, amelyek megkönnyítik a dolgomat. :)
Pl egy gyönyörű új tűzhelyet, nagyon profi tefál wokot és tepsit, frissen tartó dobozkákat a Tupitól,és egy gyönyörű süteménytárolót, amelyet a mai napon fel is tudtam avatni. :)
Mióta gluténszegényen étkezem, nem csak a közérzetem jobb, de az alakom is. Hát, nem utolsó szempont ez sem. :)
Nem vagyok rá érzékeny, de gondoltam kipróbálom, mert éreztem hogy valami nem stimmel nálam. És voálá, úgy tűnik megtaláltam a kulcsot.
Ilyen problémák voltak a puffadás, emésztési problémák, fogyási nehézségek. Ha picit is érzékeny vagy a gluténre, az olyan mintha rossz oktánszámú benzint tankolnál a kocsidba. Elmegy vele az autó, de ki tudja meddig, és hogyan?!
Bioboltokban sok olyan lisztet találunk ami gluténmentes, azaz búzamentes. Nálunk itthon főképp hajdina és kölesliszt található, bár kísérleteztem már hüvelyesliszttel is, de annak nagyon tipikus volt az íze. :)
Az alap muffin tésztát használom ha valami gyors édességre vágyom, és ha igazán finomat szeretnék, teszek bele negyed kiló túrót is, a tojást szétválasztom és a fehérjéjét felverem, majd óvatosan forgatom bele a tésztába.
E lépéseket kihagyva sem lesz rossz az eredmény, ma egy ilyet csináltam.

Egy kis infó:

A glutén nevű fehérje a gabonafélék közül megtalálható a búzafélékben - például a búzában, tönkölybúzában -, a rozsban, az árpában. Mellettük azonban számos más élelmiszer is tartalmazza: így például a csokoládék többsége, a búzafehérjével feljavított májkrém és egyes húskészítmények.
Nem egyszerű tehát betartani az étrendet, ám érdemes kipróbálnod, ha régóta próbálsz sikertelenül megszabadulni fölös kilóidtól. A gabonatermékek hosszú éveken át történő fogyasztása következtében az emésztetlen tápanyagok a bélfalra rakódhatnak. Emiatt elégtelen lehet a tápanyag-felszívódás, vitaminhiány, elhízás és fáradság alakulhat ki. A diétának köszönhetően szervezeted megszabadulhat ezektől a lerakódott salakanyagoktól, anyagcseréd felgyorsulhat, így beindul a fogyás.


Hozzávalók



  • 1 bögre hajdinaliszt
  • 1 bögre kölesliszt
  • 1 púpozott evőkanál stevia por vagy fél bögre barna cukor (édes szájúaknak ez kevés lesz.....)
  • 1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 1 csapott mokkáskanál tiszta vanília eszencia
  • fél tábla csoki apróra törve
  • fél bögre olaj
  • fél bögre tejszín (zsírosabb fajta)
  • 1 natur joghurt


Így készítsd



  1. mindent keverj össze
  2. mehet a sütőbe, amit előmelegítettél 180 fokra. A sütőben 50 percet töltsön el, készíts tűpróbát!
  3. a tésztába tehetsz finomságokat, de vigyázz a száraz/nedves hozzávalók arányára. Ha pl teszel bele egy bögre zabpelyhet, akkor tegyél bele még egy dobozka joghurtot és még egy tojást, és még egy kis cukrot/stevia-t. 


Akit komolyabban érdekel a téma, itt olvashat róla: fogyas.info/gluten_glutenmentes-dieta_glutenmentes-taplalkozas